47. TIT Kalmár László Matematikaverseny döntője 2018. május 25-26.
A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az 1960-as években indította el a Kis Matematikus Baráti Körök (KMBK) mozgalmat, melyhez 1971-től szervesen kapcsolódott egy országos verseny. Ez a verseny eleinte az 5-8. évfolyamok számára szerveződött, majd fokozatosan kiterjedt a 3-4. évfolyamok számára is. 1977 óta Kalmár László matematikus nevét viseli ez a kezdeményezés, melynek Dr. Lovász László Abel-díjas matematikus, akadémikus a fővédnöke.
Az 2018. évben megrendezésre került 47. Kalmár László Matematikaverseny megyei fordulóját március 24-én rendeztük meg 19 megyei és 3 határon túli lebonyolító partnerünk segítségével, melyen közel 2000 diák vett részt. A megyei fordulóban osztályonként a legjobb eredményeket elért versenyzőket hívtuk be az országos döntőbe, melyet 2018. május 25-26-án szerveztünk a budapesti Szent Margit Gimnáziumban.
Az országos döntőben közel 200 diák vett részt. A döntő két fordulóból állt, az első forduló péntek délután, a másik szombat délelőtt zajlott, évfolyamonként 2-2 teremben, matematikatanárok jelenlétében. A dolgozatokat mindkét napon évfolyamonként 3-3 fős versenybizottság javította a helyszínen, és mindkét forduló után egy versenybizottsági tag a jó megoldásokról ismertetést is tartott. A két forduló pontszámait összeadva állt fel a végleges sorrend évfolyamonként. Az ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadót a Szent Margit Gimnázium II. emeleti Dísztermében rendeztük meg, május 26-án, szombaton délután, a résztvevő diákok és családjaik, valamint a versenybizottsági tagok jelenlétében. A támogatóink és a TIT által felajánlott tárgyjutalmakat és okleveleket Dr. Hámori József, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat elnöke adta át évfolyamonként a legjobb eredményeket elért 3-3 versenyzőnek. A határon túlról érkezett, legjobb helyezést elért versenyzők részére Piróth Eszter, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója adta át a különdíjakat. A legszebb geometriai feladatmegoldásért járó, Dr. Reiman Istvánról elnevezett különdíjat, valamint a legszebb nem geometriai feladatmegoldásért járó, Dr. Urbán Jánosról elnevezett különdíjat Dr. Urbán János özvegye adta át a két szerencsés versenyzőnek.
Az eredményhirdetést követően valamennyi résztvevő megkapta a verseny emblémájával ellátott pólót, a TIT Élet és Tudomány és Természet Világa lapjainak csomagba összekészített példányait.
Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjkiosztó nagyon népszerű volt a versenyzők és családjaik körében. Számos pozitív visszajelzést kaptunk a verseny megszervezésével és lebonyolításával kapcsolatosan. Nagy örömünkre szolgált, hogy idén is láthattuk a nyertes diákok boldogságát, amikor átvehették a nagyszámú közönség előtt a díjakat és az okleveleket. Reméljük, hogy a jövő tanévben is ilyen szép számmal jelentkeznek 3-8. osztályos diákok a versenyre hazánkból és a határon túlról is, és a döntőt hasonló sikerrel tudjuk megszervezni a Szent Margit Gimnáziumban.
Támogatók és partnerek
Köszönjük a támogatást 2024-es támogatóinknak!
Akik nélkül a verseny idei fordulói nem jöhettek volna létre:
Kérdése van?